Hogyan kerülje el a 3 leggyakoribb marketing hibát?

Már a csapból is az folyik, hogy marketingeznie kell, különben lehúzhatja a rolót. De nézzük meg, hogy is van ez a gyakorlatban…

Talán Ön is reggel azzal kezdi a napot, hogy kinyitja a határidőnaplóját és végigtekinti az aznapi feladatokat, esetleg csak végiggondolja, hogy milyen teendői lesznek. Közben hirtelen bevillan egy előző nap olvasott e-mail vagy egy újságcikk képe arról, hogy most már igazán neki kéne állni a marketinggel is foglalkozni.

Ettől nem csoda, hogy ideges és mérges lesz, hiszen valójában azt sem tudja, hol áll a fej? Még a kávét sincs idő meginni, nemhogy a reklámszövegek megírásával szórakozni…

Ha magára ismer, akkor ne aggódjon. A legtöbb vállalkozó ugyanígy van ezzel. Marketinggel a legtöbb vállalkozónak nincs ideje foglalkozni, kedve meg aztán pláne.

Amikor egy cég elindul, akkor sok teendő hárul egy-egy emberre, mivel több feladatkört is el kell látnia. Viszont ahhoz, hogy bővülni tudjon, foglalkoznia kell a cég reklámozásával és az új ügyfelek felkutatásával.

Azoknál a cégeknél, ahol pedig már akár több szakmai vezető is van, ott általában az alkalmazottak koordinálása, a cég fenntartása, vagy épp az üzleti tárgyalások se vége se hossza jelentenek olyan elfoglaltságot, ahol a marketing a „legkisebb gondom is nagyobb annál” kategóriába esik.

A 3 leggyakoribb hiba, amit cégvezetők elkövetnek a marketing alkalmazása során

  1. Halogatás

Egyik leggyakrabban előforduló hiba, ha a vállalkozó, cégvezető csak tologatja maga előtt a feladatot. Várja a nyugodtabb napokat, amikor majd végre le tud ülni és ezzel is foglalkozhat, és majd jön az ihlet. Talán nem nehéz belátnia, hogy általában sem az a bizonyos ihlet, sem a nyugisabb nap nem jön el egyszerűen.

Eredmény: a reklámanyagok hónapokon keresztül tolódnak, vagy el sem készülnek.

Megoldás: iktassa be ezt a feladatot is a határidőnaplójába úgy, mint egy ügyféltárgyalást, és ha törik, ha szakad, abban az időszakba ne foglalkozzon semmi mással. Ez lehet akár heti 1-2 óra is, csak kezdjen el vele foglalkozni!

 

  1. A két véglet

A másik gyakori probléma a marketing ismeretek hiánya áll.

Az egyik véglet, amikor a cégvezető egyáltalán nincs tisztában az ügyfélszerzés módjával és rábízza a cégét egy külső szakemberre. A kezdő vállalkozásokra jellemző alacsony marketing költségkeret meg is határozza, hogy milyen „szakembert” alkalmazzon. Sajnos az esetek nagy többségében ezek csak kidobott pénzek lesznek. Egy jó szakembert ugyanis meg kell fizetni, de ahhoz a cégvezetőnek is tisztában kell lennie a marketing alapokkal, hogy kit és milyen feladattal fog megbízni és ez hogyan fog neki megtérülni.

A másik véglet, ami talán még rosszabb, mint az előző eset – mivel ott megvan még a lehetőség a fejlődésre -, amikor a cégvezető úgy gondolja, hogy ő mindenhez ért, a marketingben pedig már a guruk sem érnek a nyomába. Ebben az esetben megint csak elpazarolt pénzekről és kárba veszett időről tudnék beszámolni… Sajnos azonban ezt csak a kívülállók veszik észre. Mi ezzel a probléma? Lehet valaki jó műszaki, egészségügyi, vendéglátó szakember, aki kiválóan ért a saját területéhez, de a reklámfogásokat nem ismeri, nemhogy egy marketing stratégia felállításához és kivitelezésének lebonyolításához.

Eredmény: unalmas, igénytelen reklámok, a vevő számára értelmetlen szakzsargonnal, amit a potenciális érdeklődő hamar letesz és kidob.

Megoldás: A jó megoldás úgy néz ki, hogy a cégvezető közösen a marketingessel – aki szintén jól ismeri a cég termékét, szolgáltatását -, kitűznek feladatokat. A cégvezető feladata innentől kezdve már csak a folyamatos nyomonkövetés és ellenőrzés, esetleg új feladatok kijelölése.

 

  1. Ráhagyni a grafikusra, webesre

Sok weblapszerkesztő és grafikus rémálma az a fajta (hirdetés, szórólap, honlap) megrendelés, ahol a reklámszöveg nincs mellékelve. Azt szokták mondani: éppen elég baj, hogy a reklámkiadvány mögött nincs terv vagy koncepció, még a normálisan megfogalmazott mondatok se nagyon jellemzőek. A grafikus dolga a design megtervezése, a webesé a honlap szerkesztése. A marketing terv kialakítása nem az ő feladatuk. Ha rájuk marad ez a feladat, akkor az eredmény magért fog beszélni. Okolni pedig csak a cégvezetőt lehet a kidobott pénzért.

Eredmény: összecsapott reklámszöveg, amivel valószínűleg a megbízó elégedett lesz, mert nem neki kellett ezzel foglalkozni. A kivitelező cég is elégedett lesz, hogy teljesíteni tudta a kérést, csak éppen az sem nem hatásos, sem nem vevőcsalogató.

Megoldás: bontsuk le a marketing feladatokat, és az adott részfeladatot bízzuk a megfelelő szakemberre (ne mossuk össze a feladatokat).

 Személyes véleményem

A cégvezetők mindig nagy várakozással vágnak bele és sokat várnak a marketingtől, de aztán ha nem az elképzelt eredményt kapják, akkor egyszerűen nem foglalkoznak vele, arra hivatkozva, hogy se idejük, se energiájuk kutatni a miérteket. Az eseti fellángolások és az azt követő csalódások pedig csak gyűlnek.

Ahhoz, hogy Ön ne így járjon, tervezze meg és kezdjen el foglalkozni a marketinggel, még akkor is ha kezdetben nem sok időt tud erre fordítani. Az eredményekhez pedig fel kell vérteznie magát legalább az alapismeretekkel, hogy tudja kire milyen feladatot bízhat.

 

Sok sikert és kitartást kívánok a munkához!

2016-11-09T16:10:17+00:00

A cikk szerzője:

Szia, én Galántai Gergely vagyok. Vállalkozások indításával és fejlesztésével foglalkozom közgazdászként. Emellett napi szinten segítem az ügyfeleimet az online marketingben. Az általam írt cikkekben a saját gyakorlati tapasztalataimat osztom meg. Ha bármi kérdésed, észrevételed van a témával kapcsolatban, írd meg kommentben!

Szólj hozzá a cikkhez!